Néha szentimentalista módon visszaolvasom dolgaimat a régi blogomon. Úgy gondoltam, most onnan osztok meg egy verset veletek, aminek az apropója az volt, hogy összevesztem az akkori barátommal. Ez volt a vers, amiben bevezettem a 4-6-8-as elnevezésű versformát (én neveztem el, ne tessék kiröhögni. xD), mert négy versszak, egy versszak hat sor és nyolc szótag egy versszak... :)
Címe nincs, kicsit depresszív, de szerintem... ez sosem baj.
Itt van megint, tudom, érzem,belülről szed szét egészen.Újra itt van a fájdalom,a nyomás a mellkasomon...Miért érzem ezt, miért fáj?Mit vétettem, ez miért jár?
A torkomat könny kaparja,testemet fájdalom marja.Hogy-hogynem szédülök is már,kitaszítana a Világ?Kilök magából, és itt hagy?Nem teheti... hisz jön a fagy...
A dallamot hallom újra,pedig idő nincs az útra,az ideje még nem jött el,de ő int, talán menni kell?Hiába fáj, nem akarok,még jöhetnek szebb hajnalok...
Még jöhetnek szebb hajnalok,vagy majd nagyokat koppanok.Így is koppantam eleget,kibírom, ez nem fenyeget.Csak a sok érzés ne lenne...Nélkülük könnyebben menne...
Van utalás egy régebbi... hát nem vers, vagy max szabad versre... Jja, mot nézem, az is rímel. xD Jól van, visszaszívom... Szóval van egy-két utalás benne, intertextualitás, hogy villogjak magyar tudásommal. x'D A... a tovább után, azt is berakom, miélrt ne, úgyis ritkán írok, legalább legyen tartalmas... Még ha régi is.
A vicc amúgy az, hogy ugye a nevem dallamot jelent. Nem tudatosan, de régebbi dolgaimban (nem nevezem műveknek, nem! xD) sokzor benne van a "dallam" szócska, illetve egy dal... Ami lentebb mindjárt látszani fog, hogy minek a dala. :)
Ez még... egy olyan vers, amikor nem nagyon figyeltem a szótagszámokra... Azóta az mániámmá lett. xD Van ez úgy... De ha egyszer megnyugtat...! :) Tényleg, nincs is jobb, mint szótagokat számolni, néha rímekkel megfejelve... Ha a rímek nem jók már, akkor marad a pár soros haiku... :)MiértMiért érzem magam egyedül,ha a barátaim itt vannak?Miért hiszem, hogy aki elrepül,jobban jár, mint aki itt marad?Mi ez a fájdalom a szívemben,miért érzem, hogy majd' meghasad?Minek is igazán az életem,ha itt állok, csupaszon, egymagam?Az élet levetőztetett egészen,itt állok, teljesen meztelen,érzéseim lassan elhalnak,eszembe jut az a halk dallam...Egy hirtelen zaj visszarángat,meglátom újra az én szobámat,de az érzés kerget, hát dúdolok,halkan hallva a dallamot.Az elmúlás dala ez, rájöttem,lecsukom hát a két szemem.Nincs több kérdés, nincs több érzés,a messzeségben egy halotti kézint felém és én bólintok,a dallamot zúgva elindulok.Ott vagyok már, nincs sok hátra,de megjelenik az én Lovagom,megállít, magához rántva."De miért csinálod ezt?" - suttogom.Magához szorít és nem ereszt,választ sem adva, nem ereszt,könnyeim erre megerednek,visszatérnek az érzelmek,a dallam halkul, a kéz halványul...A Halál elenged, a Lovag nyert.
Ja, és játék! (
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése