Ma valamiért találtam "rinyablogom"-on egy tavaly szeptemberi bejegyzést, aminek az egyik bekezdése nagyon megfogott, ahogy próbáltam magamból kiírni lelki mindenféle problémámat. Akkoriban nagyon mélyen voltam, mostanában talán kevésbé, legalább is innen nézve, olvasgatva a régi bejegyzéseket, néha csak kamillázok, hogy he? Ellenben úgy döntöttem, hogy megér egy bejegyzést ez a bekezdés, lévén bár nagyon intuitív volt, mégis valami nagyon jó sült ki belőle. (ha 15 szóval kevesebb lenne elmehetne 100 szavasnak...)
Elmennék, itt hagynék mindent, embert, gondolatot, életet... Elmennék, nem néznék vissza, csak élvezném az életet, elmennék, el, messze, hogy soha vissza ne jöjjek, elmennék, mert fáj, fáj az élet, fáj ez a gyűlölet, fáj szeretni, fáj szeretés közben mélyebbre csúszni, fáj gondolkodni, fáj az önvád, fáj a fejem, fáj a hátam, a lábam, a gyomrom, fáj, hogy ennyire kibaszott szerencsétlen vagyok, fáj, hogy nem lehetek más. Elmennék, hogy mindent elölről kezdjek, hogy másik ember lehessek, hogy felejtsek... Elmennék, fájna itt hagyni mindent, legfőképp itt hagyni Őt, akit csak folyton bántok, pedig segítene, elmennék, hogy ne legyek Neki nyűg, elmennék, itt hagynék mindent, s ha nem halnék bele a hiányába, akkor... akkor új ember lehetnék. Elmennék...
2011.09.09.
A csúnya szóért bocsesz, átírnám, de úgy már nem lenne az igazi... Próbáltam, nem jött be. ^^"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése