Tune tegnap bizony vásárolni ment, egy Kishi kísérettel. Nos, Tune borzasztó tud lenni, ha van pénze, amit költhet. Hogy miért mondom ezt? Mert totálisan lenulláztam magamat. Na jó, csak majdnem, hiszen... inkább lássuk, mi jött haza velem!
Először is Aréna Plázából, azon is belül Libriből:
A libris könyvutalványom elszállt erre, és én hülye ezt a trilógiát vettem meg először, és cipeltem végig a nap folyamán. Egen. 6800 Ft volt, de bőven megérte, ezért a kiadásért élek-halok. Már egy ideje fájt a fogam rá - pontosabban, mikor először szembe jött velem egy teszkózás alkalmával. Én ott ledermedtem, a kezembe fogtam és nagyjából vinnyogtam, hogy "nekem ez kell". Kis késéssel meglett. =]
Aztán... Először is, egy kritika: nem jó az Aréna Pláza Alexandrája. Az egy dolog, hogy kicsi. De hogy olyan irgalmatlanul hülyén pakoltak be a polcokra, hogy nem igaz. Van a képregény sarok - mangákkal az élen - nos, köbö könyékig be kellett ásni, hogy láthassuk mi van még - mert elöl csak pár darab volt. (Csodálkoztunk, hogy nincs Vampire Knight - a kíváncsiság hajtott, hogy megnézzük a magyar kiadást - és egyszerűen nem találtuk. Aha, hogy egy sorral hátrébb volt, és egyáltalán nem látszott. Ehh...)
Nem találtam az Árnybíró kilencet, így kárpótoltam magamat egy DVD-vel, addig is alapon - avagy Kishi talált a polcokon egy Szentjánosbogarak sírját.
500 Ft-ért, szinte könyörgött, hogy hazajöhessen. Magyar és japán szinkron, magyar felirat. Már várom, hogy leülhessek elé... :)
Majdnem hazajött velem egy steampunkos fülbevaló a Claire's-ből (amivel teljesen lenulláztam volna magamat, igen. xD), amin volt fogaskerék, csavar, minden szem-szájnak ingere... Csak mert van most egy akciójuk, miszerint 1500 Ft fölötti áruknál megfeleződik az ár. A kedves eladócsajszi csak azt felejtette el közölni, hogy ahhoz kell egy matrica is a terméken - és a fülcsin pont nem volt, mint felvilágosított a kasszás. Ó, FÁK. Káromkodtam magamban egy cifrásat, mert annyira jó lett volna...! Tény, hogy szétszedtem volna, mert túl sok minden volt rajta - de úgy több steampunkos fülbevalóm lett volna, de így... Sajnos nem volt 2190 Ft-om... -.-" (1,1 Mátyás még csak-csak akadt volna, de... áhh, a fenébe.) Nagyon felhúzott a dolog, nem kicsit lombozódtam le utána.
De a bolt kínálata nagyon jó...! felvásároltam volna a felét, ha lett volna nálam annyi pénz. Pedig én finnyás vagyok ékszerek terén, de... jáááj. És olyan steampunk-able cuccok voltak! Meg más egyéb, inkább punkos vonalat erősítők... Láttam még nagy szerelmemet is: ujjatlan bőrkesztyűt, feketét, nagyon kyaaa-t! x3 (de kár, hogy messze a névnapom...)
Csak akkor is, a fülcsi elvesztése... Pedig még az enyém sem volt. Note: Nem szabad örülni egy terméknek, amíg ki nem fizetted. Lassan belátom...
Utunk aztán a Lurdy-ba vezetett, lévén ott hatalmas az Alexandra, biztos lesz Árnybíró 9. És lőn. Miért van az, hogy ott rendesen el tudták helyezni a köteteket, és nem egy sarokba suvasztották be? Miért van az, hogy ők felfogták, hogy a képregények kinőtték a sarkot...?
De itt van, megvan, az enyém, végre...! Elköltöttem mind az összes könyvutalványomat, szóval, most egyelőre heppiség van. (Rám fért, mellesleg.) Csak egy kis bűntudatom van amiatt, hogy tényleg, szinte az összes pénzemet elköltöttem.
De rárakok még egy lapáttal - tegnap reggel lemondtam arról, hogy nekem diabolóm lesz (új kattanás, elültették a fülemben a bogarat... Vagyis már régóta szeretnék, de a bogár a fülemben segített, hogy keressek, vadul. Vaterán találtam is egy szépséget, Pepit (már elneveztem, jesszusom...), aki ha törik, ha szakad az enyém lesz. Nincs vita.), de aztán este kattantam, és licitáltam rá megint. Hogy végképp elszórjam minden pénzem. x'D Nem vagyok normális, szóljatok rám...! (De kell. Jót tesz a lelkemnek - nem vagyok épp toppon, de legalább írok. Verset. Majd ha kész, felrakom...)
Jaj, és majdnem kihagytam! A KES papírból hazajött velem egy kicsi, rózsaszín csirke. x'D Tudjátok, van az a kis szőrös pamacs, ami húsvétkor szokott díszítőelem lenni. Igazából nagyon nyomi, de... beleszerettem. Én, egy rózsaszín csirkébe. Én, aki megrögzötten rózsaszínellenes. Azt hiszem tényleg komoly bajom van. xD A csirke, nevezett János, azóta a hangfalam mellett üldögél, békességben, és nagyon értelmes fejet vág. Ha rá nézek elvigyorodom. :) Ezért megérte, szerintem, a 60 Ft-ot...
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjizPMWOMvRpc4_hWgE8XUkWkeVtBp_m93Bj4m9e-oUUHTGIKHiSQPJUGRJUG0sNepg5Wlkk0VpNXKDG3kMPb8IeTSJNPMgxJI_xz42cPAiBclx85cnvTktdvilh5LCwBsMteOtiSW16bY5/s1600/Al%25C3%25A1%25C3%25ADr%25C3%25A1s+-+bejegyz%25C3%25A9sek+v%25C3%25A9g%25C3%25A9re.png)
Grat a cuccokhoz, és kár azért a fülcsiért. =S (Amúgy, én karácsonytájt tértem be egy Clair'S-be, csak az a Westendben volt, és épp Évinek kerestem karácsonyi ajándékot - meg Frunak segítettem, hogy Estynek találjon fülbit. xD És azon én is ledöbbentem, hogy mi minden van ott - nekem szívszerelmem a bilincses karkötő, az nekem kell, és kész. XD)
VálaszTörlésÉs atya világ, szerintem szülinapomra könyvutalványt fogok kérni - akkor legalább biztosan azt a könyvet kapom, amit ÉN akarok... xD)
Ömm... ano... asszem ennyi. Jézusom, ezt mind én írtam?! Ahem, szóval, pápá. XD
Kösz, s igen... Az a fülcsi mai napig visszatérő "lidérc". De ha egyszer...! Jáj.
VálaszTörlésA könyvutalvány meg azért jó - nekem már kérnem sem kell, rájöttem, hogy én annak mindig örülök. xD (Csak néha netről beszerezni olcsóbb, oda meg nem jó az utalvány... Mondjuk Vaterára vagy Lírára, vagy egyéb ilyesmi olcsóbb helyekre...)
Ne légy magadra büszke, Tadeshi, mert alig lehet rá reagálni. De köszönöm, hogy írtál. :) Látod, nem is olyan nehéz... :P (Olvassátok, többiek?! Nem olyan nehéz!!! xD)